Cégünk páncélszekrény szállítás tevékenysége három évtizedes múltra tekint vissza és kezdetektől fogva az egyik fő tevékenységi körünk.
Kollégáink kiemelt fizikummal, és legalább 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek nehéz tárgyak szállítása terén. Páncélszekrény szállítás során kiemelt figyelmet fordítunk a padlóburkolatok, lépcsők épségének megóvására. Páncélszekrény lépcsőn való szállításához speciális eszközökkel rendelkezünk, melyek szintén nem tesznek kárt a felületben.
Megszűnéséig az egyik legismertebb magyar gyártó, a Toldi vasipari szövetkezet szekrényeit forgalmaztuk és szállítottuk ki vevőkhöz. Toldi páncélszekrényekről bővebben itt olvashat.
Számos bank, közintézmény, ékszerész és magánszemély páncélszekrényének szállítását végeztük el az évek során. Jelenleg is szerződött partnerünk több biztonságtechnikai cég, illetve páncélszekrény forgalmazó (Wertheim, Burg Wachter, ISS, stb…)
Cégünk páncélszekrény szállítás tevékenysége három évtizedes múltra tekint vissza és kezdetektől fogva az egyik fő tevékenységi körünk.
Megszűnéséig az egyik legismertebb magyar gyártó, a Toldi vasipari szövetkezet szekrényeit forgalmaztuk és szállítottuk ki vevőkhöz. Toldi páncélszekrényekről bővebben itt olvashat.
Kollégáink kiemelt fizikummal, és legalább 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek nehéz tárgyak szállítása terén. Páncélszekrény szállítás során kiemelt figyelmet fordítunk a padlóburkolatok, lépcsők épségének megóvására, lépcsőn való szállításához speciális eszközökkel rendelkezünk.
Kérjen árajánlatot!
Néhány példa referenciáink közül, akik minket bíztak meg páncélszekrényeik szállításával:
- HM Arzenál Zrt.
- Kúria (legfelsőbb bíróság)
- AUDI Hungaria Iskolaközpont Győr
- Németország Nagykövetsége
- Katar Állam Nagykövetsége
- Készenléti Rendőrség
- Pioneer Stillking
- Pátria Nyomda Zrt.
- Euro-Tresor Kft.
- JYSK Magyarország
- Parfümerie Douglas Kft.

További szolgáltatások, melyekkel rendelkezésére állunk a széfszállítás mellett:
Tanácsadás: Biztonságtechnikai partnereink segítenek kiválasztani az Önnek megfelelő páncélszekrényt, valamint a hozzá tartozó riasztórendszer kiépítését is vállalják. Amennyiben bizonytalan az elhelyezésben, segítünk megtalálni széfének a legideálisabb helyet. Nagyobb súlyú páncélszekrény elhelyezésénél mindenképp érdemes épületstatikus szakvéleményt kérni.
Javítás, felújítás, eladás:
Amennyiben páncélszekrénye nem nyílik, vagy a meglévő zárat szeretné modernebbre, vagy például kulcsosról számzárra cserélni, több évtizedes kapcsolati rendszerünknek köszönhetően tudunk biztosítani helyszínre zárlakatost, szerelőt. Amennyiben felújítás során a szekrénye útban van, raktározást is vállalunk. Feleslegessé vált szekrényének elszállításában, eladásában is tudunk segíteni.
Diszkréció: A páncélszekrény szállítás ár magában foglalja, hogy kérésére szekrényét a szállítás idejére fekete fóliába csomagoljuk, így szállításkor senki nem fogja tudni, hogy Ön mit vásárolt. Munkatársaink erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznek.
Páncélszekrény Rögzítés:
Páncélszekrényt érdemes a beton aljzathoz, némely esetekben a falhoz is rögzíteni. Kérésére a Mabisz biztosításhoz megfelelő módon elvégezzük Önnek, amennyiben megfelelő az aljzat. Bizonyos esetekben nem megoldható a páncélszekrény rögzítése. Ilyenek például a padlófűtéses aljzatok. Ilyenkor másik helyet kell keresni a széfnek. Fúrás előtt mindenképp érdemes utánanézni az épület jellemzőinek.
Páncélszekrény rögzítés módja szekrényenként eltérő lehet. Történhet egy vagy két csavarral. Amennyiben a szekrény nagyobb súlyú és a későbbiekben lehetséges, hogy új helyre fog kerülni, akkor mindenképp önmetsző betoncsavart alkalmazzunk a beütőssel szemben. Ezek sokszor nagyobb erőnek is ellenállnak és biztosabb is a tartásuk.
Nagyobb szekrények esetén a fúrás történhet a páncélszekrény elmozdítása nélkül a rögzítő lyukon keresztül.
Cégünk a páncélszekrény szállítás mellett vállalja páncélszekrények szakszerű rögzítését is.
Páncélszekrény helyének kiválasztása
Páncélszekrény szállítás előtt fontos, hogy kiválassza a legidelálisabb helyet szekrényének. Ilyenkor több szempontot kell mérlegelni:
- Láthatóság: mennyire szeretné, hogy a vendégei lássák, hogy mekkora széffel rendelkezik. Egy antik páncélszekrényt sokszor jól látható helyre tesznek, mert ezek dekoratív célt szolgálnak, biztonságtechnikailag viszont már nem felelnek meg a modern kor követelményeinek, viszont egy értéktároló szekrény esetében más a helyez. Ezeket célszerű rejtett helyre tenni, mint például lépcső alá, szekrénybe stb.
- Rögzíthetőség: itt az épület jellemzőit kell figyelembe venni. Páncélszekrényt csak megfelelő vastagságú és szilárdságú beton aljzathoz lehet rögzíteni. Itt biztosra kell tudni, hogy a betonban nem futnak kábelcsatornák, vízcsövek, lefolyó. Ezek megfúrása hatalmas problémával jár. Ha nincs megfelelő betonaljzat, mint például régi bérházakban, akkor betonozni kell. Magas szekrények esetén mindenképp célszerű falhoz is rögzíteni, itt a 10cm-es válaszfal sokszor nem megfelelő.
- Épület teherbírása-páncélszekrény súlya: nehezebb páncélszekrény szállításánál már figyelembe kell venni az épület teherbírását, még beton aljzat esetén is. Egy tonnás szekrény könnyen elroppanthatja az aljzatot, ha alatta szigetelés van, és az nem lépésálló XPS. Ez főleg padlófűtés esetén tud nagy gondot okozni. Teherelosztó lemez sem megoldás a problémára, mivel alapvetően a legtöbb páncélszekrény alja teli, így ez akkor lehet megoldás, ha a szekrény alapterületénél jóval nagyobb lemez, és a vastagsága is megfelelő.
Páncélszekrény szállítás szolgáltatás megrendelése:
Elszánta magát egy páncélszekrény vásárlására, vagy már a meglévő szekrényét szeretné áthelyeztetni? Az alábbi lépéseket érdemes megtennie, hogy minél pontosabb árat tudjunk adni:
- Szekrény adatai: A páncélszekrény pontos adatainak ismerete elengedhetetlen a munka megtervezéséhez. Ilyen adatok a szekrény méretei (szél., mag., mély), a szekrény pontos súlya. Amennyiben nem ismeri a súlyát, az ajtó belső részén lévő adattáblán a legtöbbször megtalálható. Ha nincs ilyen tábla, akkor célszerű fényképet készíteni, ennek segítségével beazonosítjuk a szekrényét.
- Páncélszekrény helyének kiválasztása: Válassza ki szekrényének a legmegfelelőbb helyet rejtettség, rögzíthetőség, hozzáférhetőség szempontokat figyelembe véve. Nagyobb súly esetén az épületszerkezeti elemek terhelhetőségét is figyelembe kell venni. Amennyiben bizonytalan, szívesen segítünk.
- Útvonal megtervezése: Miután kiválasztotta a helyet, a szekrény szállításának útvonaláról célszerű minél pontosabb leírást adni. Ha lehet, készítsen képeket vagy videót.
Az alábbi adatokra mindenképp szükségünk lesz a helyszínről:
-Pontos cím
-Emelet/földszint (ha van lift, annak a teherbírása)
-Lépcsőfokok száma, akkor is, ha földszint
-Burkolat típusa, küszöbök stb…
Amennyiben meglévő páncélszekrényét szeretné áthelyezni, akkor mindikét helyszínről szükséges leírást adni.
Az útvonal felmérésekor mindenképp figyelni kell a szekrény és a nyílászárók méreteire, illetve a szállítás útvonalán lévő terepviszonyokra.
Amennyiben nem földszinti, sík talajon történő mozgatásról van szó, kollégánk személyes felmérés, vagy konzultáció alapján végzi el az útvonal tervezését.
Páncélszekrény szállítás ár befolyásoló tényezők:
Minden esetben egyedi, kedvező árat adunk. Nagyobb súly, több emelet esetén egy személyes felmérést ajánlunk.
Ahhoz, hogy pontos árat tudjunk adni, az alábbi információkra van szükségünk:
Páncélszekrény súlya, méretei: Sok páncélszekrény belsejében megtalálható egy adattábla, ezen fel van tüntetve a szekrény pontos súlya. Amennyiben nincs, készítsen egy képet a szekrényről, illetve adja meg a méreteit. Ez alapján be tudjuk azonosítani, hogy milyen típusról van szó.
Emelet-földszint, lépcsők, lift: A nehéz tárgyak szállítása során az egyik legnehezebb feladat a szintek közötti mozgatás. Páncélszekrény szállítás ár nagyban függ attól, hogy a szekrényt hanyadik emeletről kell lehozni, illetve az új helye hanyadik emeleten található. Lépcsőház kialakítása (csigalépcső, érzékeny márvány lépcső stb…)
Ha lift van a házban, és használható, annak fontosak a méretei, illetve teherbírása. Ha földszintről földszintre történik a szállítás, akkor lépcsőfokok számát is figyelembe kell venni.
Helyszín megközelíthetősége: Teherautóval be lehet állni az udvarba, vagy az utcáról egyenlőtlen talajon kell bejuttatni a szekrényt a házba. Sokszor, például építkezéseken nagyon megnehezíti a munkánk az egyenlőtlen, sáros talaj.
Páncélszekrény rögzítése: Szállítás előtt mindenképp tisztázni kell, hogy a szekrény jelenleg rögzítve van és ha igen, milyen csavarral. Az új helyen igény van a páncélszekrény lefúrására.